Hol kell munkaruhát hordani

Hol kell munkaruhát hordani?

munkacipő
munkacipő

 

Minden, amit a dolgozó ruházatként hord, munkaruhának hívják. Ez lehet általános használatú, védőruha, vagy kötelezően viselt munkaruha. Bár utóbbi kettő hasonló, mégsem ugyanazt jelentik, jelentős eltérés van köztük.

Ebből a cikkből kiderül, hol kell munkaruhát hordani.

Mi a különbség a munkaruha és a védőruha között?

Először is érdemes tisztázni, hogy mi a különbség a munkaruha és a védőruha között. Előbbi az igénybevételtől, a szennyeződéstől és a gyors elhasználódástól védi meg a dolgozó saját ruházatát. Fontos azonban tudni, hogy általában nem alkalmasak arra, hogy utcán viseljük őket. Ezzel szemben a védőruha eszközként szolgál, amely segít megakadályozni, hogy baleset érje a munkavállalót. Megvédi továbbá a fizikai és kémiai hatásoktól, ezáltal biztonságosabbá teszi a munkával töltött órákat. Egyes munkakörökben különböző védőruhák vannak, hiszen nem ugyanolyan kiegészítőket hord egy laboratóriumban dolgozó, mint egy gyári munkavállaló.

Mi a közös a két ruházatban?

A legfőbb közös a munkaruhában és a védőruhában az, hogy legtöbb esetben kötelezően viselendő. Emellett pedig akár egyenruhaként is szolgálhat, hiszen egy-egy cégnél általában ugyanazok a kritériumok a munkaruha és a védőruha tervezésekor.

A munkaruha jellemzői

A munkaruha elsősorban a dolgozó sajátját védi a koszolódástól és egyéb hatásoktól. Legtöbb esetben a munkaadó ingyen és bérmentve adja a munkavállaló számára, ám vannak olyan esetek is, ahol ez kicsit másként működik. Elterjedt szokás például, hogy ruhapénz áll rendelkezésre a dolgozók számára, amelyből saját maguk vásárolhatják meg a megfelelő kiegészítőket. Ebben az esetben a munkaadó felé elszámolással tartoznak, amelyet könnyedén megtehetnek akár egy számlával is.

Hol kell munkaruhát hordani?

Munkaruhát sok helyen kötelező hordani, de vannak olyan vállalatok, ahol csak ajánlott vagy egyáltalán nem szükséges. Előírás lehet viselni egy gyárban, egy vegyi üzemben, ételekkel foglalkozó cégnél, de akár egy ingatlanos is hordhat feliratos munkaruhát. Az, hogy hol kell és nem kell, legtöbb esetben a munkaadó vállalat határozza meg, ahol ilyen esetben szabályzatba foglalják azt.

Miből áll egy munkaruha?

A szett legtöbb esetben áll egy felsőből, lehet ez póló és pulóver egyaránt, illetve egy nadrágból. Ehhez szükséges beszerezni egy munkavédelmi cipőt is, ami lehet zárt, de akár nyitottabb változat is, attól függően, hogy az adott munkahelyen milyen szabályzat van életben.

A munkavédelmi cipő ára

A munkavédelmi cipő ára sok mindentől függ. Egy lábbeli lehet bőrből készült, műbőr, de akár velúr is, ezek ára pedig mind különböző. Az sem mindegy, hogy zárt vagy nyitottabb cipőre van szükség. Ebben az esetben beszélhetünk bakancsról, félcipőről, szandálról, papucsról vagy éppen klumpáról. Érdemes azonban minőségi darabot választani, hiszen a nap nagy részét ebben töltjük, így nagyon nem mindegy, hogy mennyire kényelmes az adott lábbeli. Fontos, hogy jól szellőzön, ne fülledjen be a lábunk a nap végére.

Összegezve

A munkaruha kötelező viselését a munkaadó írja elő. A dolgozónak a munkahelyükön minden nap a szabályzatban előírtak szerint kell megjelenniük. A munkaruha kötelező elemei között szerepel a pulóver, a nadrág, illetve a lábbeli is. A munkavédelmi cipő ára függ többek között a cipő anyagától és fajtájától, amely lehet csizma, de akár egy klumpa is.

A legellenállóbb eszközök

A legellenállóbb eszközök

ipari kerekek
ipari kerekek

A gyártásban, az élelmiszeriparban, de még a raktározásban is az egyik alapelvárás, hogy a lehető legellenállóbb eszközöket használjuk a mindennapi munkafolyamatok során. Ennek az alapvető elvárásnak több aspektusa is van, így most ezeket vesszük sorra és hogy miként is igyekeznek megfelelni ezeknek a munkaeszközeink.

Ellenálló ipari eszközök

Legyen szó tehát bármilyen területről az ellenállóság alapkritérium szinte mindennel szemben, hiszen ami ennek jegyében készül, arról elmondhatjuk, hogy:

  • hosszú élettartamú,

  • biztonságos a használata

  • magas ár-értékarányú,

  • és költséghatékony az üzemeltetése.

Miért válasszunk ellenálló eszközöket?

Az ellenállóság egy vállalkozás szemszögéből nézve több szempontból is előnyös. Többek között hosszútávon bízhatunk benne, hogy így:

  • a karbantartási költségek csökkenthetők

  • a jövőbeni beruházások összege csökkenthető,

  • növelhetjük a munkabiztonságot.

Tehát alapvetően pénzügyi vonatkozásban tapasztalható előrelépés, ha kifejezetten ellenálló gépeket és eszközöket szerzünk be, de munkavédelmi szempontból is megtapasztalhatjuk ezek pozitív hozadékát.

Mitől lesz ellenálló egy eszköz?

Az ellenállóság lehet egy univerzális fogalom is, de lehet egy adott feladatkörhöz igazodóan is ellenálló tulajdonsággal rendelkező valami. Ilyen ellenállósági tulajdonságok például a:

  • korrózióállás,

  • teherbírás,

  • hőállóság,

  • savállóság.

Hőálló eszközök használata

Tökéletes példa a hőállóságra a sütőipari területeken használt berendezések, ahol mindenképp hőállónak kell lenniük a használt eszközöknek, sőt még az alkatrészeiknek is. Természetesen ez igaz akkor is, ha javíttatni kell a használt munkaeszközöket, ezt a tényezőt mindenképp szem előtt kell tartani. Egy anyagmozgató eszköz kerékcseréjéről például, biztosan hőálló ipari kerekekre lesz szükségünk.

A hőálló ipari kerekek, ahogy a nevükből is kikövetkeztethető, könnyedén alkalmazkodnak a sütőipari területen uralkodó magas hőmérséklethez. Rendkívül ellenálló, masszív anyagból kerülnek legyártásra, esetükben nem kell attól tartani, hogy megolvadnának, vagy bármilyen más meghibásodást okozna az extrém magas hőmérséklet. A hőálló ipari kerekek hosszú éveken át kiszolgálják az ipari területet. Természetesen a sütőiparon túl, bármilyen más munkaterületen is alkalmazhatók, ahol forróság uralkodik.

Nagy teherbírású eszközök

A nagy teherbírásra szintén tökéletes példák a kifejezetten e célra tervezett ipari görgők, amik akár több száz, vagy akár extrém esetben tonnás súlyok mozgatását is segíthetik. Nem véletlen, hogy gyakran reptereken és a raktározási tevékenységek során is számos ilyen ipari görgőt és kereket használnak a napi munkafolyamatok gördülékenyebbé tételéhez.

Saválló eszközök használata

Az is könnyen megeshet főleg kémiai folyamatokon alapuló munkafázisoknál, hogy például saválló eszközök használatát követeli meg a munkavégzés. Ezek leginkább a biztonságos munkakörülmények biztosítása miatt lehet indokolt.

Összegezve

Az ipar számos területén tehát az ellenállóság alapelvárás, hiszen így biztosítható a biztonságos munkavégzés, valamint a költséghatékonyság is. Mindez akár a legapróbb eszközökkel és kiegészítőkkel is kezdődhet, mint egy ipari görgő, vagy saválló munkavédelmi ruha.

A jó pizza a dagasztással kezdődik

A jó pizza a dagasztással kezdődik

pizza dagasztás
pizza dagasztás

A jó olasz pizzának a titka a tészta összetevőinek és a pizza feltétjeinek az egyszerűségeiben rejlik. Persze ahány szakács, annyi titkos fogás, recept és hozzávaló, de például az kétségtelen, hogy az egyik nagy titok, hogy a jó pizza a dagasztással kezdődik. A következőkben a pizza készítés gyűjtöttük össze, amit tudni érdemes.

A jó pizza titka

A jó házi pizzához oda kell figyelnünk egy pár dologra ám ezek követésével szinte tökéletes olasz pizzát készíthetünk el házilag. Az alábbiak nagy részét a profi vendéglátóegységek is alkalmazzák.

Liszt

A pizza készítéséhez az olaszok dupla nullás lisztet használnak. Nagyobb élelmiszerboltokban pizzalisztet is tudunk vásárolni. Azonban nem érdemes kétségbe esni, a BL-51 es jelölésű sima búzalisztből is el lehet készíteni a tésztát amitől a tészta selymesebb és rugalmasabb, könnyen és jól nyújtható lesz és kevésbé fog ragadni.

Tészta

A jó pizza tésztája kívül ropogós, belül levegős. A klasszikus régimódi recepthez csak liszt, élesztő, só és víz kell, na meg persze az opcionális feltétek, amikből szintén nem érdemes halmozni, általában 4-5 feltét bőven elegendő lehet.

Élesztő

Az eredeti olasz pizzához hagyományosan sörélesztőt használnak az olaszok, de a normál élesztő is megfelel. A szárított fajta felfuttatás nélkül is elvegyíthető a liszttel, de a frisset fel kell oldani langyos vízben.

Eredeti olasz pizza tészta:

Mindezek figyelembevételével egy hagyományos receptúra az alábbiak szerint néz ki:

  • 500 g liszt

  • 300 ml víz

  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj

  • 2,5 dkg élesztő

  • 1 teáskanál cukor

  • 1 teáskanál só

Pizza tészta dagasztása

10-20 percbe is beletelhet, mire selymes és ruganyos tésztát kapunk. Ha látszik, hogy a tészta morzsalékos vagy ragad, dagasztás közben állagtól függően korrigálhatjuk egy kevés víz, esetleg olívaolaj, illetve liszt hozzáadásával. Akkor jó a tésztánk, ha enyhén nedves felületű, és sem a munkalapra, sem a kezünkre nem ragad rá. A vendéglátóegységekben egyébként előszeretettel használják a dagasztógépek nagykonyhai verzióit, amik gyorsan és hatékonyan tudják eldolgozni az alapanyagokat, hogy minőségi tésztaanyagot kaphassunk.

Pizza kelesztése

Dagasztás után takarjuk le a tésztát és tegyük meleg, és huzatmentes helyre majd hagyjuk duplájára dagadni. Ehhez nagyjából másfél órára van szükség. Érdemes megjegyezni, hogyha letakarjuk folpakkal, vagy a kelesztőtálban megforgatjuk egy kanálnyi olívaolajon mielőtt lefedjük konyharuhával, akkor nem fog kiszáradni a tésztánk. Amikor megkelt, öntsük ki egy lisztezett felületre, és erőteljesen gyúrjuk néhány percig. Majd a tenyerünk alatt görgetve formázzunk gombócokat, és lisztezett felületen vagy edényben, letakarva hagyjuk pihenni még egy kis ideig.

Pizza tészta nyújtása

Az alaposan kidolgozott és megkelt, szoba-hőmérsékletű tésztát lapítsuk el egy lisztezett felületen, és igazítsuk formára. Forgassuk körkörösen majd ujjainkkal húzogassuk, illetve tenyérrel nyújtsuk kifelé.

Az igazi olasz pizza tésztája egészen vékony, a szélén is csak 1 cm magas. A legegyszerűbben sodrófával tudjuk egyenletes vastagságúra nyújtani a tésztát. A tésztát célszerű vastagabbra hagyni vagy a feltétek előtt elősütni.

Pizza sütése

A pizzakemencék belső hőmérséklete elérheti akár az 500 fokot is, így ezekben 1,5-2 perc alatt elkészül az olasz pizza. Ezzel ellentétben a konyhai tűzhely sütőjét maximum 250 fokra lehet felfűteni. Emiatt célszerű maximumra állítani a sütőt, és felmelegíteni a tepsivel vagy a sütőlappal együtt. Amint kellően felforrósodott, szórjuk meg lisztel a tepsit, és tegyük be a készre nyújtott tésztát. Rakjuk rá a szószt, a feltétet, majd tegyük be a sütőbe 7-8 percre.

Pizza feltétek

A tökéletes olasz pizzához jó minőségű alapanyagokat szükséges használnunk hiszen ezek által lesz a pizzánk igazán ízletes. Ezek a feltétek lehetnek:

  • hús és húskészítmények

  • halak és tenger gyümölcsei

  • friss zöldségek

Az igazi olasz pizza lényege az egyszerűségében rejlik. Minimális feltéttel is tökéletes ízhatást el tudunk elérni, de fontos, hogy kellő figyelmet szenteljünk a tészta alapanyagoknak, valamint a megfelelő dagasztásnak.

Összegezve

Egy jó olasz pizzát bárki el tud készíteni házilag is, hiszen csak egy pár fontos dologra kell odafigyelni, ilyen például a dagasztás ideje és technikája vagy a feltétek minősége. A vendéglátásban pedig nem véletlen, hogy számos étlapon helyet kapnak a pizzák, hiszen az ipari dagasztógépek és tésztanyújtók még inkább megkönnyítik a tésztakészítést.

Vicces Valentin napi ajándékok

Vicces Valentin napi ajándékok

Valentin napi ajándékok
Valentin napi ajándékok

Lehet, hogy giccsesnek találod a Valentin napot? Lehet, hogy már nem szeretsz nyálas ajándékok között nézelődni?

Szeretnél valami emlékezeteset inkább? Akkor válassz vicces ajándékokat Valentin napra! Varázsolj vagány romantikát a vice ajándékaiddal.

Valentin napi nyakkendő

Öltözz az alkalomnak megfelelően. A szerelmesek ünnepén vegyél fel Szeretlek nyakkendőt.

Vagy inkább, vedd fel a Kötelező haladási irány nyakkendőt. Más öltözékre nincs is szükséged. Hűtsd be a pezsgőt, gyújts gyertyát, és lepd meg a hazatérő párodat.

Valentin napi üvegpólók

Végy egy üveg valamit, amit a párod szeret. És válassz hozzá egy Szeretlek, Imádlak, vagy valami kettőtök között viccesnek számító mintázatú, feliratú üvegpólót.

Páros ajándéknak is kitűnő. Például, tipikus férfi agy, tipikus női agy…

Valentin napi előkék

Az előke az, amit a kisbaba nyakába kötünk, hogy ne a ruháját maszatolja össze. Ám az elmúlt évek során valahogy népszerűek lettek a felnőttek számára készült előkék, melyeken nagyon vicces jelenetek és feliratok vannak. Sértődés kizárva, hisz az előke maga garantálja, hogy nem lehet komolyan venni.

Köthetjük ezt is egy üveg valami nyakára, de Valentin napi cuki plüss állatra is.

De Valentin napon azért tehetünk egy próbát, hátha…

Valentin napi tusfürdők

A vicces tusfürdők minden alkalomra garantálják az örömet és a jókedvet. Ha vicces ajándékot keresel, a legjobb helyre jöttél. Választhatod itt is a Szeretlek feliratú aranyosságokat, de ha nem szereted a nyálas ajándékot, akkor lapozz tovább.

Páros ajándéknak remek választás a Szuperhősnők és Szuperhős tusfürdők. Ha mindketten humorotoknál vagytok, akkor a Kebel és Fütyinövelő tusfürdők is viccesek lehetnek így párban.

A Mr és Mrs tusfürdők természetes módon adják magukat!

Férfiak számára a legnépszerűbbek az Utolsó Tökéletes Férfi és a Másnaposság elleni tusfürdő.

Hölgyek részére pedig a legvagányabb a Stresszoldó és a Szex Istennő vagyok tusfürdők.

Összegezve

Ha már unod a piros, szerelmes ajándékokat, akkor válogass a vicces ajándékok közül. Egy jó nyakkendő megteremti az alkalmat… bármire. A vicces előke Superman-t varázsolhat a párodból is. A vicces tusfürdők pedig emlékezetessé teszik a Valentin napot a következő hónapokra is.

Az avokádó olaj csodálatos hatása

avokado olaj
avokado olaj

A trópusi területeken élő avokádó fa körtére hasonlító gyümölcse az avokádó. A konyhánkat az avokádó már rég meghódította, de most az avokádó olaj bevette a fürdőszobánkat is.
Az avokádó olaj táplál, hidratál, feszesít, nagyszerűen helyettesítheti a shea vajat. Miért? Erről szól ez az írás.

Avokádó olaj a fürdőszobában

Az avokádó a konyha után birtokba vette a fürdőszobát is. Már nem csak megesszük, hanem az olaját magunkra is kenjük.
Miért?
Mert az avokádó olaj ránctalanít, ezáltal fiatalít, növelve ezzel az esélyeinket a társkeresésben és a munka világában is. Ráadásul ezt egészségesen teszi, mert serkenti a saját bőrünk kollagén termelését, ezáltal feszesíti a bőrt. Hasonló a hatása a shea vaj hatásához.
A vitamin tartalmának köszönhetően táplál, az antioxidánsok miatt pedig hidratál.
Könnyen felszívódik a bőrről, nem hagy maga után zsíros nyomokat, sem levakarhatatlan viaszos réteget, ellentétben a shea vajjal.
Könnyen keverhető más olajokkal, például szőlőmagolaj.
Fürdőolajba keverve kellemes élmény, ráadásul a bőrt selymessé teszi.

Belekeverhetjük a testápolónkba, táplálni fogja a száraz bőrünket, feszesít a kritikus helyeken, például a dekoltázs és a comb bőrén.
Kenhetjük a kezünkre is, hiszen bőrünk ott a legsérülékenyebb. Az olaj puhítja és táplálja a bőrt.
Az ekcémás bőrt ápolja, nyugtatja.

Az arcra kenve csökkenti a miteszereket, a pattanásokat és megelőzi az egyéb gyulladásokat is. Halványítja a foltokat, hegeket, ráncokat.
A hajunkra gyakorolt hatása, segíti a regenerálódást, ezáltal serkenti a hajnövekedést. A korpás, viszkető fejbőrt nyugtatja, hidratálja. Csökkenti a töredezett hajszálak mennyiségét, hajkondicionálóba vagy helyette is alkalmazható. Egy jó fejmasszázs elengedhetetlen alkotóeleme.

Avokádó olaj az otthoni kozmetikumkészítésben

Az avokádó olaj egy alapolaj, amibe beletehetjük a többi alkotóelemet. Van egy olyan hasznos tulajdonsága, hogy képes az olajat és a vizet egy stabil, homogén keverékké formálni. Ezt nevezzük emulgeáló képességnek. Ami az otthoni testápoló készítésben például nagyon hasznos lehet.
Antioxidáns vitaminjai ellensúlyozzák az ultraibolya sugárzást, ezáltal komoly védelmet nyújt a bőrünknek, lassítja a bőr öregedési folyamatait.

Tehát felhasználhatjuk az alábbi készítményekben:
⦁ alapolajnak a test- és arcápoló emulziókba
⦁ krémekbe, masszázsolajokba
⦁ tusfürdőkbe, fürdővajakba
⦁ hajbalzsamokba és hajápoló készítményekbe
⦁ babaápolási készítményekbe
⦁ arcápoló készítményekbe: szemkörnyék ápoló, arcolajok, pakolások, arcmaszkok
⦁ szappankészítéshez is felhasználható

Gyakori kérdés, hogy avokádó olaj vagy shea vaj, mindenképpen érdemes kipróbálni mind a kettőt. Az, hogy szeretjük-e érezni a bőrünkön a vajat vagy az olajat, azt ki kell próbálni, és érzésünk szerint dönteni.
Ha érdekel az avokádó olaj összes pozitív tulajdonsága és még többet olvasnál róla, akkor a naturkence.hu natúrkozmetikum webáruház avokádó olajjal kapcsolatos cikkét is ajánlom!

Nyári paplan érdekességek

nyári paplan
nyári paplan

Jön a nyár. Jön a nyár, amikor éjszakai is olyan meleg van, hogy leolvad rólunk a pizsama.
A melegben nehéz aludni, de muszáj.

Tudtad, hogy azok az emberek, akik napi 4 óránál kevesebbet alszanak, a korai halál kockázatával számolhatnak?
De nem csak a 4 óra kevés. Tanulmányok szerint, a napi hat óránál kevesebb alvás növeli a vérben lévő gyulladást okozó proteinek mennyiségét.
Az ember hosszabb ideig képes evés nélkül életben maradni, mint alvásmegvonással. A szívbetegségek, a diabétesz és az obezitás (elhízás) összefügg a krónikus alváshiánnyal.

Szóval az alvás nagyon-nagyon fontos.

Összegezve: nyáron is meg kell oldanunk, hogy tudjunk jól aludni.
A megoldás neve: nyári paplan.

Annak, hogy egy paplannal jól alszunk-e, két fontos tényezője van. Az egyik a paplan fedőrétege, ami a bőrünkhöz ér. Milyen az anyaga, és a lényeg: milyen a hővezetése. A másik fontos tényező a paplan töltete, amit hétköznapi nyelven a paplan anyagának hívunk.

A nyári paplan fedőrétege lehet:

  • selyem: finom, selymes, a fedőrétegek csúcsa – és a selymes érintés hűsíti a bőrünket
  • pamutszatén: majdnem olyan selymes, mint a selyem
  • pehelybiztos angin: sűrű szövésű pamutvászon, amiből nem jutnak ki a tollpelyhek – nem hűsít, de azt majd megteszik a tollpelyhek.
  • 100% pamut: a bőrnek kellemes érzetű, természetes anyag, kiváló hővezető és jó légáteresztő

Nyári paplan anyaga, töltete lehet:

Pehelypaplan: a pehelypaplan lehet téli vagy nyári. A lényege, hogy liba vagy kacsa tollpehely töltettel készül. Téli időszakban a legjobb benne aludni, mert finoman melegít és nagyon puha, de a nyári időszakban is megfelelő, mert hőszigetelő és légáteresztő képessége verhetetlenné teszi.

Pamut paplan: a bőrnek kellemes érzetű, természetes anyag, kiváló hővezető és jó légáteresztő. Jó a nedvszívó képessége, szabályozza a test hőmérsékletét a külső hőmérsékletnek megfelelően. Nyári paplannak tökéletes.
Meglepő, de gyapjú paplan: a gyapjúszálak a saját súlya 30-40%-ának megfelelő nedvességet képes magába szívni, tehát nem engedi felmelegedni az alvó embert.
Műszálas paplan: mesterséges töltet, puha, könnyű.

Paplan allergiások számára nyáron is
Az allergiásoknak is megfelelő paplan lehet:
Atka-stop: a poratka és mikroba ellenes paplan töltetben a poratka nem telepedik meg, a pamut fedőrétege statikusan nem töltődik fel, ezért nem vonzza a levegőben szálló port.
Medisan – 95 fokon mosható (fertőtlenítő mosás)
Bamboo – a bambusz szálak hatására a paplan természetes anti-allergén hatású. Kiváló nedvesség kiegyenlítő, a bambusz szálak magukba zárják, ezért kiváló választás fokozott izzadás esetén.

Kiváló minőségű nyári paplan jól jön a nyári melegben. Az agynemushop.hu ágynemű webáruházban nyári paplan vásárlása gyors és egyszerű, a szállítás biztonságos! Ön is megtalálhatja a leginkább megfelelőt!

Zuhanyajtó választás szempontjai

zuhany nyíló ajtó
zuhany nyíló ajtó

A zuhanyajtó olyan, mint a Narniába vezető szekrényajtó. Ha jól választjuk meg, kellemes élményeket fogunk gyűjteni mögötte, ha nem… csak az a biztos, hogy kalandos lesz, az élmény nem garantált.
Nézzük, milyen szempontok szerint érdemes kiválasztani a zuhanykabinba vezető zuhanyajtót.

Zuhanyajtó választás szempontjai 1 – Méretek

Már régen tudjuk, hogy a méret a lényeg, és ez a fürdőben sincs másképp. A legfontosabb, hogy pontosan tudjuk, mekkora hely áll rendelkezésre a zuhanykabinhoz, és mekkora helyünk marad az esetlegesen kifelé nyíló zuhanyajtóhoz.
A rendelkezésünkre álló hely máris leszűkítette a zuhanykabin választási lehetőségeinket, bár a formák terén még mindig választhatunk szögletes, asszimetrikus vagy íves kabint.
Ha megvan a zuhanykabin ötletünk, akkor kezdjük el méregetni, hogy mennyi hely marad a zuhanyajtónak illetve a be-, és kijutásuknak.

Zuhanyajtó méretek lehetnek (szélesség)
70-75-80-85-90-95-100 cm
105-110-115-120-130 cm
140-150-160-170-180-190-200 cm

Zuhanyajtó választás szempontjai 2 – Zuhanyajtó típusa

A zuhanyajtónál érdemes előre kigondolni, hogy jobbos vagy balos nyitásirányú legyen, vagy mindkettő érdekes lehet nekünk.

Nyíló zuhanyajtó
A nyíló ajtó olyan, mint egy szobaajtó, kifelé nyílik, teljese méretében, tehát elegendő szabad helyre lesz szükség a zuhanykabin előtt, hogy ki tudjuk nyitni, ki tudjunk rajta lépni.
Ugyanakkor ez a legmegbízhatóbb típus, mivel ez a legegyszerűbb konstrukció.

Csukló zuhanyajtó
A csuklóajtó olyan, mint a régi harmonika ajtók, kicsit összecsuklik, és így kis helyen önmagába lehet „csukni”. Csukódhat kifelé a zuhanykabinból, ekkor számolni kell az ajtó méretével is a fürdőszoba tervezésekor, és csukódhat befelé, a zuhanykabin belseje felé, ekkor nem kell nagy ráhagyással számolnunk a zuhanykabin helyét.

Toló zuhanyajtó
A tolóajtó a leginkább helytakarékos megoldás, nincs szükség plusz méterekre, az ajtó egyik részét ráhúzzuk a másikra, így helyet nem foglal.
Viszont a méretét jól ki kell találni a tervezéskor, hogy a zuhanykabinból való ki-, és belépés kényelmes legyen, ne pedig kalandpark látogatásszerű élmény. Ezért a kisebb 80-90 centi széles zuhanyajtók 3 részből is állhatnak, hogy ezt a kényelmet biztosítsák.

Oldalfal, válaszfal, zuhanyfal
Előfordulhat, hogy a zuhanykabin kialakításakor nincs szükség zuhanyajtóra, helyette zuhanyfal, vagy oldalfal kerül beépítésre. Ilyen esetben a zuhany alól kilépés egyszerű, nem kell sem nyitni, sem csukni a zuhanyajtót, mivel az most nincs.

Zuhanyajtó választás szempontjai 3 – Minőség

A leggyakoribb zuhanykabin, ezáltal a zuhanyajtó anyaga, a műanyag.
Ugyanakkor elérhető a biztonsági üvegből készült kabin, illetve zuhanyajtó is, ami különleges eljárással készült üveg, strapa bíróbb, jobban bírja a fokozott igénybevételt, nagyobb a nyomószilárdsága.
A minőséghez tartozik a zsanérok anyaga is, ami lehet szintén műanyag, de akár krómozott fémzsanér is. A zuhanyajtó a zuhanykabin leggyakrabban használt része, ezért fontos odafigyelni ezekre a kiegészítő alkatrészekre is, hogy jó minőségű, javítható, cserélhető legyen.

Ha a kiválasztottuk a nekünk leginkább megfelelő zuhanykabint és zuhanyajtót, akkor már csak a biztonságos zuhany előtti kilépőt kell beszereznünk, ami mindenképpen csúszásgátló anyagból kell, hogy legyen, mert a legtöbb baleset a háztartásban a fürdőszobában történik.
Zuhanyajtó vásárlásához egyszerűen csak a zuhanykabin-szaniter.hu fürdőszoba webáruházba érdemes ellátogatni, ahol kényelmesen válogathat a zuhanyajtó kínálatból és néhány nap múlva már használhatja a leginkább megfelelő darabot.

Arany színű női nemesacél nyaklánc

nemesacél nyaklánc
nemesacél nyaklánc

Az arany szín divatban volt, divatos most, és mindig divatban lesz. Az arany színű ékszer a stílus és elegancia záloga.
Az arany színű női nemes acél nyakláncok szépek, tartósak és gazdagságot sugároznak rád.
Nézzünk meg négy jellegzetes nemesacél nyakláncot. Mit szimbolizálhatnak, és mikor érdemes viselni őket.

Arany színű női nemesacél nyaklánc figaro mintával

A figaro minta az alapja a különleges nyakláncoknak. Nem egyszerű annyira, mint a sima kerekszemes társai, ezért tőle számítjuk a nyakláncokat mintásnak. A figaro láncszemei lazák, egyszerűen kapcsolódnak. A kisugárzásai is kicsi még, egyszerűen csak ott lesz rajtad, szinte észrevétlenül. Persze egy arany színű nyaklánc sosem lehet észrevétlen. Tökéletes választás hétköznapi viseletre.

Arany és Ezüstszínű nemesacél nyaklánc

Spirituális szimbólumként az arany a gazdagságot, az ezüst a befogadást jelképezi, tehát ha arany ÉS ezüstszínű ékszert viselsz, az azt jelenti, hogy hajlandó vagy befogadni a gazdagságot az életedbe. Úgyhogy viseld, ha gazdagságot szeretnél bevonzani az életedbe. „Csinálj úgy, mintha már megtörtént volna.” Viseld minél gyakrabban a gazdagság színeit, és megváltozik az életed.

Arany színű női nemesacél nyaklánc csavart mintával

A csavart mintából adódóan ez az arany színű nyaklánc már vastagabb és különlegesebb, bátran felveheted színházi előadásra is. Ajándéknak is nagyszerű, mert többnek néz ki, mint amit mutat.

Henger alakú arany színű női nemesacél nyaklánc

Ez az arany színű nyaklánc egy pillanatra meghökkent, ha ránézel. Nem is látod pontosan, hogy milyen a mintája. A henger alakú minta megtöri a lánc síkját, odavonzza a szemet. Vedd fel, ha randira készülsz, hogy kellemesen hangsúlyozza a nyakad, a dekoltázsod.

A nemesacél nyakláncokkal általában megteheted, hogy akár többet is viselsz egyszerre, mert nem kopik könnyen, de az arany színű nemesacél nyakláncokkal vétek lenne ilyet tenni. A ragyogás eltompul, ha tömegbe keveredik.

A nemesacél nyaklánc tulajdonságai:

A nemesacél nem allergizál, ellenkezőleg, allergiások is kockázat nélkül hordhatják.
Ritkán kell tisztítani, és a tisztítása egyszerű.
Hosszú élettartamú, tartós nyaklánc.

Ha tetszenek az női nemesacél nyakláncok és vennél ilyet magadnak vagy akár ajándékba szánod, akkor a steeel.hu nemesacél ékszer webáruházban arany színű női nemesacél nyakláncok széles kínálatával találkozhatsz!

Zinzino halolaj az egészség támogatásában

Zinzino a jó választás, ha omega zsírsavat pótolna

zinzino omega 3
zinzino omega 3

A Zinzino szerint a halolaj étrend-kiegészítő kategóriájában kimagasló minőséget képvisel, rendszeres fogyasztásával pedig hozzájárul az egészség hosszú távon való megőrzéséhez. Az étrend-kiegészítő segítségével hozzájuttathatjuk a szervezetet a szükséges omega zsírsavakhoz. A legjobb természetes forrásoknak a tengeri halak számítanak, ám a tapasztalatok szerint a lakosság nagy része nem, vagy csak ritkán fogyaszt ilyesmiket. A megfelelő étrend-kiegészítő fogyasztásával pótolhatóak az értékes zsírsavak, melyek akár a súlyfelesleg leadásában, vagy a szív-és érrendszeri megbetegedések megelőzésében is fontos szerepet játszanak.

A Playstation 4 Pro egyre jobban megéri

Playstation 4 Pro
Playstation 4 Pro

Vannak, akik szeretnek nosztalgiázni és sajnálnak megválni a régi konzoljuktól. Ahogy telik az idő és egyre több játék jelenik meg, annál több fut közülük szebb grafikával és simább játékmenettel a PS4 Pro-n, akár régebbi, akár új PS4 játék esetén. Ezért nem kell megtartani a régi konzolt hogyha játszani szeretnénk a régi klasszikus címekkel. Szerencsére az össze PS4 játék tökéletesen fut PS4 Pro-n és van amelyik még jobban a Boost módnak köszönhetően. Ráadásul egymás után érkeznek az olyan remastered címek, mint a Shadow Of The Colossus vagy The Last of Us. A PS4 Pro beszerzése mellett szólnak az idei E3 hírei is. Rendkívül színvonalas exkluzív címekkel kecsegtetnek a játékfejlesztők. Ezek közül két hatalmas nevet már kipróbálhattunk, hiszen a God Of War nem rég jelent meg, ami hatalmasat robban, mivel elnyerte a kritikusok és a játékosok elismerését is egyben. Ha ez még nem lenne elég, folyamatosan jönnek a különféle hírek a készítőktől, hogy még mindig vannak olyan titkok a játékban, amit eddig senkinek nem sikerült felfedezni. A végigjátszás során hatalmas sikerélménnyel fogunk gazdagodni és amint sikerül felocsúdnunk a hihetetlen kalandokból máris érkezi a következő DLC, ami ismét sok-sok órányi játékot ígér. A Detroit Became Human, amit a Quantic Dream fejlesztői csapat készített szintén hatalmas sikernek örvend a lebilincselő látványvilágának és az izgalmas sztorinak köszönhetően. A PS4 ezek után még mindig nem fogja cserben hagyni a játékosokat, hiszen mindenki tűkön ül, hogy végre megjelenjen a Spider Man, amiből már nagyon sok érdekes részletet láthattunk a különféle video megosztókon és az E3 gálán is bemutattak egy részletet a játékmenetből, amitől mindenkinek leesett az álla. A PS4 Pro egy remek konzol, ami megbirkózik a 4K-val, ezért akinek ilyen megjelenítője van, az mindenképp szerezzen be egyet és szemet gyönyörködtető látványban lesz része. A konzolokszervize.hu weboldalon hatalmas kedvezmények várják a gamereket. A kínálat folyamatosan frissül, ezért nem érdemes lemaradni egyetlen kihagyhatatlan ajánlatról sem.